Vízelvezető csatornahálózat épül Pap községben

operativprogram.hu
2013-07-09
Pap község címere

A 63 millió forintot meghaladó összköltségű beruházás során megvalósul a település belterületi vízrendezése.

Az Új Széchenyi Terv „Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések” elnevezésű pályázati kiírásán 56,7 millió forint támogatást nyert el Pap Község Önkormányzata a projekthez.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pap községben az utóbbi években mind gyakoribbá vált rendkívüli záporok komoly károkat okoztak a Kossuth utcában. Ezen a szakaszon földárkok találhatóak, kapubejárók nincsenek, így az árkok nem funkcionálnak, a befogadóig nem jut el a csapadékvíz, azaz a vízelvezetés nem biztosított.

Mindezek következtében egyrészt a sok csapadék az utakat alámossa, azok több helyen beszakadtak. A Kossuth utcában található lakóházak is veszélyben vannak a teljes szakaszon, egy-egy nagyobb esőzéskor a házak pincéi víz alá kerülnek, az ott található ingóságok a tulajdonosok számára nagyrészt elvesznek, illetve károsodik a házak szerkezete is, továbbá a tulajdonosok házaikat nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megközelíteni. Korábban szivattyúzással próbált javítani a helyzeten az Önkormányzat, azonban még ennek ellenére is többször hetekig állt a víz az udvarokon, kertekben, veszélyeztetve az értékeket.

A további káresemények megelőzése céljából a község önkormányzata a projekt keretében a meglévő belterületi vízelvezető árokrendszer belterületi szakaszának rendezését, ehhez kapcsolódóan a Kossuth úton keletkező vizek befogadóba történő elvezetését valósítja meg.

A projekt számszerűen meghatározható, várható eredményei egyrészt a megvalósuló vízelvezető csatornahálózat 1730 méteres hossza, másrészt a károkozástól mentesített családok és lakosok 112 fős száma.

A fejlesztés hosszú távú célja a községi életminőség javulása, a tiszta, egészséges települési környezethez való jog érvényesülése, a települési vonzerő, valamint a község népességmegtartó erejének javítása, továbbá betelepülő családokkal a település lakosságszámának növekedése.

Az Új Széchenyi Terv ÉAOP-5.1.2/D2-11 „Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések” című pályázati kiírásán 56.731.410 forint uniós támogatást elnyert, 63.034.901 forint összköltségvetésű projekt 2013. július 9-én kezdődött és várhatóan 2013. október 30-án fejeződik be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

OP