Útfelújítások Pest megyében

operativprogram.hu
2013-07-05

Ócsa térségében befejeződött, Pomáznál hamarosan kész az útszakasz átépítése.

Befejezték az Új Széchenyi Terv keretében zajló Pest megyei útfelújítások közül az idei első projektet Soroksár és Örkény között, és a végéhez közeledik a Szentendrét Pomázzal összekötő, nagy forgalmú szakasz átépítése is – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője csütörtökön.

Pécsi Norbert Sándor elmondta, hogy a Soroksár és Örkény közötti út 3,4 kilométeres szakaszát Ócsa térségében, illetve átkelési szakaszán 211 millió forintból korszerűsítették. Ahol kellett, megerősítették a pályaszerkezetet, kicserélték az elöregedett kopóréteget, és egy buszmegálló-párt, valamint egy gyalogos átkelőt is létrehoztak. A kivitelező Ócsa belterületén kitisztíttatta az árkokat, és egyebek mellett gondoskodtak a forgalomtechnikai jelzések felújításáról is – tette hozzá a szóvivő.

Közlése szerint az uniós finanszírozású mellékút-felújítási program részeként a régióban javában dolgoznak a Szentendre és Pomáz közötti összekötő út 2,5 kilométeres szakaszán is. Itt a munkálatok miatt egy ideje váltakozó irányban engedik a forgalmat, ami a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban jelentős torlódást okoz.

A közel 389 millió forintba kerülő projekt tartalmazza a pályaszerkezet és a kopóréteg cseréjét, illetve az út környezetének korszerűsítését is. Az aszfaltozási munkák a tervek szerint e héten befejeződnek, utána már csak „pontszerű” terelések várhatók, tehát hamarosan mérséklődnie kell a torlódásoknak – mondta Pécsi Norbert Sándor.

Pest megyében az év végéig összesen több mint 16 milliárd forintnyi uniós forrást használ fel a térség mellékútjainak korszerűsítésére a projektgazda Magyar Közút, a megítélt összegből közel 82 kilométernyi utat tesznek rendbe.

MTI