Új utakon Borsodban
Két alsóbbrendű út újult meg 603,8 millió forintért. A Kazincbarcika-Múcsony és a Szikszó-Onga összekötő út 3,2, illetve 5,5 kilométeres felújított szakaszát szerdán adták át a forgalomnak.
A közbeszerzésen a kivitelezést elnyert C-H ROP 2009-2013 konzorcium mindkét út burkolatát felújította, megerősítette, több helyen átépítették és szabványosították a buszmegállókat, rendezték és kitisztították az árkokat, átereszeket, valamint kiszélesítették a Szikszó-Onga összekötő úton található hidat.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok 2009-2013-as akcióterveinek keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi négy- és ötszámjegyű mellékútszakasz felújítására kapott megbízást.
A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége csaknem 104 milliárd forint, ebből az észak-magyarországi régió útjaira 15,1 milliárd forint jut.
MTI