Új irodaépületben a Kék Madár

operativprogram.hu
2013-04-05

Átadták a fogyatékossággal élők foglalkoztatását segítő alapítvány új épületét Szekszárdon.

A Kék Madár Alapítvány az Új Széchenyi Terv 40 millió forintos támogatásával valósította meg a beruházást.

Az akadálymentesített, felújított kétszintes épületet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyekért felelős államtitkára, Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője avatta fel szerdán ünnepélyesen.

Az államtitkár köszöntőjében az 52 főt, köztük 13, fogyatékossággal élő embert foglalkoztató alapítvány munkáját méltatva azt mondta: fontos, hogy egy olyan beruházást is kiemeljenek az Új Széchenyi Terv sokmilliárdos fejlesztései közül, amely „csak” néhány tízmillió forintba került, de amelyre óriási szükség van.

Kiemelte, hogy az alapítvány munkájának köszönhetően a fogyatékossággal élők is ki tudnak bontakozni, teljesebb életet tudnak élni, és vissza tudnak sugározni egy közösségre, egy családra, egy városra.

Mészáros Andrea arról számolt be, hogy az 1997-ben 100 ezer forintos alaptőkével létrehozott és munkaerő-piaci szolgáltatásokat 2001-től nyújtó alapítvány a projekt keretében a legkevesebb száz, fogyatékossággal élő embert részesít képzésben, végez számukra tanácsadást, mások mellett pedig egy úgynevezett Felnőtt-lét Akadémián 12, fogyatékossággal élő fiatal szerezhet munkatapasztalatot.

Az alapítvány terveit ismertetve szólt arról, hogy 50 férőhelyesre bővítik a nonprofit vállalkozásként működtetett Ízlelő családbarát éttermet, amely 2007-től az országban elsőként foglalkoztat fogyatékossággal élőket.

A 160 négyzetméteres, Bartina utcai irodaépületet az alapítvány a NESsT (Nonprofit Enterprise Self-Sustainability Team) nonprofit vállalkozásokat segítő nemzetközi szervezet kedvezményes hitelének segítségével vásárolta meg, majd újította fel.

Az ünnepélyes átadáson Nicole Etchart, a NESsT társalapítója videoüzenetben kívánt sok sikert a Kék Madár Alapítvány munkájához.

MTI