Pécs
Napelemekkel szereli fel a három legnagyobb energiaigényű klinikai tömbjét a Pécsi Tudományegyetem.
A 39,5 millió forint összköltségű projekt eredményeként javult a Klaszter tagjainak foglalkoztatási, valamint tőkevonzó képessége.
Alig, hogy hazatértek a Klaszter tagvállalatai a New York-i INTEROP 2014 kiállításról, szinte azonnal folytatódott a nemzetközi üzletfejlesztési munka.
Védjegy jelöli a Pécsi Kistérségben élő és dolgozó termelők és kézművesek portékáit.
Összesen több, mint 19 milliárd forintos egészségügyi modernizálás valósult meg, illetve tart a baranyai megyeszékhelyen.
Az NFÜ 5,1 milliárd forint támogatást ítélt meg turisztikai attrakciók fejlesztésére.
Az 1,4 milliárd forintból megvalósult fejlesztés Baranya idei legnagyobb mellékút-felújítási projektje.
A 14,6 kilométeres szakaszt mintegy 1,4 milliárdos beruházással korszerűsítették.
Elsőként hoztak létre nanotechnológiát és vírusokat alkalmazó terápiás központot.
Főként épületek felújításához új könnyített tetőcserép gyártásába kezd a cég.