Budapest
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) németországi és csehországi tanulmányutak és eszközbeszerzések mellett nemzetközi együttműködésének tapasztalatai alapján két új, fejlett gyógyító eljárást (ECMO, MWA) vezetett be.
Az NKFI Alap „KKV START INNOVÁCIÓ” című pályázati felhívásán 19,99 millió forint állami támogatást nyert el az SCH-ps Kft.
A CRITERION Biztonságtechnikai Zrt. a projektje során széfek és bankjegykiadó automaták elleni támadásokat jelző és megakadályozó, valamint az elkövető beazonosíthatóságát elősegítő, moduláris felépítésű innovatív védelmi rendszert fejlesztett.
Az ECOMED-Consulting Kft. a 131,32 millió forint összköltségű projektje során olyan mikrofluidikai chipet hozott létre, amely ún. point-of-care (POC) hematológiai berendezésekben használható, és lehetővé teszi a páciens vérmintája alapján történő teljes vérképelemzést.
A Széchenyi 2020 keretében 296,91 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI).
A 328 millió forint összköltségű projekt során kifejlesztett technológia régi, már nem használt (hulladék) sugárforrások felhasználásával új típusú cézium-sugárforrások előállítását teszi lehetővé.
A Novalak Kft. 253,9 millió forint összköltségű projektje során intelligens computer vision elven alapuló fél-automata festőrendszer fejlesztése történt műemlék épületek homlokzatainak festésére és hőszigetelésére.
Az egészségügyi intézmény a projektje során új betegazonosító rendszert vezetett be.
Az NKFIA „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” című pályázati felhívásán 168,4 millió forint állami támogatást nyert el a CRITERION Biztonságtechnikai Zrt.
A cég a 119,39 millió forint összköltségű projektje során orvosbiológiai kutatási és szolgáltatási kapacitását fejlesztette, valamint újfajta daganatellenes terápiás megoldásokat vizsgált.