Szerelőcsarnok bővítése Balassagyarmaton

operativprogram.hu
2012-12-13

A 176 millió forintos beruházás során gépbeszerzés is megvalósult a Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft-nél. A fejlesztéssel hat új munkahelyet hoztak létre.

Kovács Adrienn a cég értékesítő munkatársa csütörtökön az MTI-t tájékoztatva elmondta: az Új Széchenyi Terv Telephelyfejlesztés című pályázatán nyert 87,4 millió forintos uniós támogatást saját forrással egészítették ki.

A cég központi telephelyén, a Balassagyarmati Ipari Parkban bővítették a telephelyet, így az összeszerelő csarnok alapterülete majdnem háromszorosára, a hegesztő műhelyé duplájára növekedett – tette hozzá.

Az egyedi célgépek és gyártósorok tervezésével és gyártásával foglalkozó kft.-nél beszereztek és üzembe állítottak egy CNC forgácsoló gépet, egy CNC esztergagépet és egy CNC megmunkáló központot is.

Az 1995-ben alakult Delta-Tech Kft. 38 embert foglalkoztatott, és újabb hat embernek adott munkalehetőséget a fejlesztéssel.

A társaság 2011. évi értékesítésének nettó árbevétele 1 milliárd 360 millió forint, múlt évi mérleg szerinti eredménye 244,7 millió forint volt.

A kft. számos iparág számára dolgozik, a tavalyi évben munkáik 79 százaléka fűződött az autóiparhoz, meghatározó volt még az elektronikai és a vegyipar területe. Nagyrészt, 60-70 százalékban magyar cégek a megrendelőik, szállítanak Brazíliába, Kínába, Mexikóba, Japánba, Ausztriába, Szlovákiába, Franciaországba, Oroszországba és Ukrajnába is.

MTI