Szennyvízberuházás Nagybajomban
Megkezdődhet a nettó 1,4 milliárd forintos beruházás a somogyi városban.
A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. nyerte a Nagybajom szennyvízcsatornázása és tisztítása projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzést, a kivitelezési szerződést, amelynek része egy kétéves jótállás is, a napokban írták alá – közölte az önkormányzat.
A fejlesztés eredményeként a település nemcsak a tiszta környezetének fenntartásában lép nagyot előre, hanem a kormányrendeletben szabályozott Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program előírásainak is teljes egészében meg fog felelni – hangsúlyozza az önkormányzat.
A beruházás menetéről – így egyebek mellett a 16,5 kilométer hosszú gerincvezeték kiépítésének ütemezéséről – az önkormányzat október végén lakossági fórumon tájékoztatja a helyieket.
A beruházással 2015 tavaszára végeznek. A mintegy három és félezer lakosú településen 987 háztartás és 52 intézmény csatlakozik a szennyvízhálózatra.
Az EU Kohéziós Alapja és a Magyar Állam társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projektet Nagybajom Város Önkormányzata önállóan nyújtotta be, és 2013. február 21-én nyerte el hozzá a fejlesztés 85 százalékát biztosító nettó 1,225 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást.
MTI