Nyolcszázmilliós szennyvízprogram Somogy megyében

operativprogram.hu
2014-05-10
Nyolcszázmilliós szennyvízprogram somogy megyében

Kaposszerdahelyen, Sántoson és Szentbalázson átadták a korszerűsített szennyvízcsatorna-hálózatot.

A mintegy kétezer lakost érintő, egészségügyi és környezetvédelmi szempontból fontos fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával.

Prépost László (Fidesz-KDNP), Kaposszerdahely polgármestere, a három település alkotta önkormányzati társulás elnöke arról számolt be, hogy mivel projekt a tervezett 84 helyett 95 százalékos támogatást kapott, az önerőként befizetett 300 ezer forintos hozzájárulás egyharmadát visszafizetik az ingatlantulajdonosoknak.

Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a somogyi közgyűlés elnöke az átadási ünnepségen kiemelte: Magyarország tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozásakor Somogyban 50 százalékos volt a csatornázottság, a belépéssel megnyíló forrásoknak köszönhetően jövőre már 80 százalékos lesz, és a cél az, hogy 2020-ra 100 százalékos legyen.

A 2011 novemberében kezdett beruházás során csaknem 27 ezer folyóméter vezetéket fektettek le, kialakítottak 714 bekötést, és elkészült hat átemelő. A hálózatra eddig 505 ingatlan, az érintettek 70 százaléka csatlakozott.

MTI