Megkezdődött a váci vasútállomás korszerűsítése
A mintegy 15 milliárd forintos komplex beruházás keretében felújítják a meglevő felvételi épületet és a vasúti pályát.
Megkezdődött a váci vasútállomás és a kapcsolódó vágányhálózat felújítása – jelentette be Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, amelyet Fördős Attila (független) polgármesterrel közösen tartottak a váci vasútállomás előtt.
Loppert Dániel elmondta: a mintegy 15 milliárd forintos komplex beruházás keretében felújítják a meglevő felvételi épületet és a vasúti pályát. Az ősszel elkezdődik Vác vasútállomás új elektronikus biztosítóberendezésének kiépítése is.
A felújítás napi 15 ezer utas számára teremt majd komfortosabb utazási feltételeket – közölte a szóvivő.
A projekt elemeit sorolva elmondta: az utasforgalmi csarnok bővítésével új szociális helyiségeket alakítanak ki, a beruházás befejeztével egy kormányablak is nyílik az állomáson. Emellett négy új modern, perontetővel ellátott, esélyegyenlőséget biztosító magasperon épül, melyeket liftekkel ellátott akadálymentesített gyalogos peronaluljáró köt össze az állomásépülettel és az állomás másik oldalával. A fejlesztést követően modern tájékoztató rendszer fogadja majd az utasokat, s a jelenlegi 10 fogadóvágány helyett 12 lesz, melyekből kilenc bonyolítja az utas- és három a teherforgalmat.
A szóvivő kiemelte: a vasúthoz kötődően átépítik a Naszály úti aluljárót, amely kétszer egysávos közúti aluljáróvá válik, és kiépítenek egy gyalogos aluljárót, amely a bicikliseket is kiszolgálva, közvetlen összeköttetést biztosít a peronokhoz.
A szóvivő hozzátette: az állomáson összesen mintegy 350 P+R parkoló létesül a deákvári, illetve a Duna felőli oldalon, emellett 66 darab kerékpártárolót is kialakítanak.
A beruházás környezetvédelmi részében mintegy 7 ezer négyzetméternyi zajvédő fal épül, valamint 8 ezer négyzetméteren történik zöldesítés.
A pályarekonstrukcióval párhuzamosan elkezdődik az állomás új elektronikus biztosítóberendezésének kiépítése is 4,8 milliárd forintból, az állomás technikailag alkalmas lesz Európa többi részén már közlekedő nagyobb sebességű vonatok fogadására is – mondta. A szóvivő hangsúlyozta: a korszerűbb technológia egyszerűsíti, biztonságosabbá teszi a vasútüzemet, gyorsítja és pontosítja a menetrendet, valamint csökkenti a késéseket.
Fördős Attila polgármester azt közölte, hogy a NIF és a kivitelező Kőkapu 2012 Konzorcium képviselőivel folyamatosan egyeztetnek, hogy a beruházás ütemszerűen és gördülékenyen haladjon. A városvezető hozzátette azt is, hogy a beruházás érdekében feloldották az itt található, helyi védettség alá helyezett épületekre vonatkozó korlátozást, egy épület esetében azonban azt kérték, hogy a lebontott faszerkezetet másik helyszínen állítsák fel.
Fördős Attila elmondta: a fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében uniós források segítségével valósul meg. A vasútállomás és a vasúti pálya korszerűsítése várhatóan 2015 nyarán zárul, az új elektronikus biztosítóberendezés kiépítése 2015 év végén fejeződik be.
MTI