Korszerű kémiai labor 2200 diáknak Berettyóújfaluban
A laboratórium kialakítására 328,9 millió forint európai uniós támogatást nyert a település.
Az önkormányzat közleménye szerint az Arany János Gimnáziumban épül meg a laboratórium, ahol 2200 helyi diák kísérletezhet majd.
A közlemény szerint a pályázati kiírás elsődleges célja az volt, hogy az oktatási intézményben megteremtsék a korszerű és magas szintű természettudományos szemléltetés hálózatos rendszerét, költséghatékony módon.
Az átalakítási munkálatok már meg is kezdődtek a gimnázium Kossuth utcai szárnyának földszintjén.
A pályázati keretből 64 millió forintot eszközbeszerzésre fordítanak. Például vásárolnak két interaktív táblát a hozzájuk tartozó szuperközeli vetítésű projektorral, két notebookot, valamint 40 diákot kiszolgáló elektronikus feleltető és szavazórendszer segíti majd az oktatást.
A szakmai program keretében szerepel laboránsok és szaktanárok képzése, tananyagok kidolgozása, laborgyakorlatok szervezése, 11 közoktatási intézmény bevonásával.
A projekt egy laborvezetőnek és egy laboránsnak teremt új munkahelyet, a projektben konzorciumi partnerként vesz részt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ debreceni tankerülete.
A laboratóriumot előreláthatólag 2014 elejétől használhatják a természettudományos oktatásban részt vevő tanárok és diákok – zárult az önkormányzat közleménye.
MTI