Komplex technológiafejlesztés a Fipkersz-nél
A 145,79 millió Ft összköltségű beruházás keretében a fehérgyarmati cég üzemépületének bővítését, valamint egy lézervágógép beszerzését valósította meg.
A 100 %-ban magántulajdonban álló cég 1989-ben alakult a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat 3. számú egységéből. A FIPKERSZ 1993-ig belföldi piacra gyártott különféle mezőgazdasági gépeket, illetve Szovjetunióba ún. „Tajga” típusú lakókocsikat. 1994-től aszfaltvágó kisgépeket, 1995-től személygépkocsikhoz ún. elektromos kábelkötegeket, 1996-tól fém hőkandallókat gyártott angol és német piacra.
2010-től csak a fém hőkandalló gyártással foglalkozik a vállalkozás, létszáma 150 fő, éves árbevétele 1,4 milliárd forint. A gazdasági és pénzügyi válság a Kft. életére pozitívan hatott. A megrendelések évről-évre emelkednek, az éves darabszám jelenleg 15.000 db.
Hogy eleget tudjon tenni a cég a vevői igényeknek, szükségessé vált, hogy fejlessze és bővítse termelő berendezéseit, mellyel piaci pozícióját is erősíteni és javítani tudja.
Az Új Széchenyi Terv „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson nyert 51 027 832 forint vissza nem térítendő támogatás segítségével került sor a 145 793 806 forint összköltségű beruházás keretében az acéllemezek-megmunkálását és a legmodernebb technológiát képviselő lézervágógép beszerzésére, illetve az üzemépület bővítésére.
OP