Kapacitásbővítés az esztergomi Kirchhoff Hungáriánál

operativprogram.hu
2013-12-23

A fejlesztéseket közel 300 millió forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében.

Az esztergomi Kirchhoff Hungária Autóalkatrész Gyártó Kft. több mint 2,5 milliárd forintért hajtott végre beruházásokat, ezáltal 34 fővel növelte a munkavállalók létszámát és bővítette gyártókapacitását – tájékoztatást adott a lezárult projektről a társaság.

A beruházás keretében 3 ezer négyzetméterrel bővült a 6 ezer négyzetméteres hegesztőüzem, 2,5 ezer négyzetméterrel a 2,3 ezer négyzetméteres présüzem, és a megnövekedett létszám miatt az irodahelyiségek területét is bővítették 200 négyzetméterrel. Az üzembővítéssel párhuzamosan új gyártóberendezéseket is beszereztek a cégnél, illetve információtechnológiai újításokat valósítottak meg.

A fejlesztéseket, illetve a gyár bővítését a megrendelések számának növekedése tette szükségessé, miután a kft. a 2011-2015-ig tartó időszakra hét újabb autógyártótól kapott megrendelést. A Kirchhoff eredetileg a magyar Suzuki beszállítójaként telepedett le az országban, majd a gazdasági válság miatt arra kényszerült, hogy további megrendelőkkel keresse a kapcsolatot. A cég partnerei között van a Suzuki mellett a Skoda, a PSA, a VW, a Mercedes is.

A társaság árbevétele 2012-ben közel 16 milliárd forint volt, jelenleg 600 embert alkalmaz.

A Kirchhoff Hungária Kft. tulajdonosa a német Kirchhoff Automotive GmbH, amely vezető szerepet tölt be a személygépkocsi karosszériaelemek gyártásában és beszállításában. A Kirchhoff Gruppe világszerte közel 10 ezer embert foglalkoztat, árbevétele 1,3 milliárd euró.

MTI