Kapacitását bővíti a sárospataki csokoládégyár

operativprogram.hu
2016-08-03
Zemplén csokoládé logo

Üzemcsarnokát bővíti és eszközparkját fejleszti a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft. az 524,82 millió forint összköltségű projektje során.

A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 262,41 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a vállalkozás.

A Sárospatak-Hungária Kft. 2003-ban alakult és 2004-ben zöldmezős beruházás keretében létesítette édesipari üzemét, a Zemplén Csokoládégyárat Sárospatakon, a 37-es főút mellett. A cég évente több száz tonna édesipari terméket gyárt és juttat el kereskedelmi hálózatok révén a fogyasztókhoz. A fogyasztói igények mára meghaladják gyártókapacitásukat, így újabb termelő gépek, gépsorok beállítása vált szükségessé. Ehhez azonban nem elég a gépek beszerzése, de bővíteni kell az üzemcsarnokot is.

A pályázati projekt segítségével első körben az üzemcsarnok bővítése valósul meg. Az épületet észak-keleti irányba a meglévő épületegyütteshez hasonló tömegekkel bővítik. A háromosztatú épületben a gyártási folyamat minden fázisa helyet kap. A tervezett beépített terület 590,38 m2, az összes beépített terület így 1792,37 m2-re nő.

Az építést követi a fejlesztés kulcsa egy Praliné és bon-bon gyártó gépsor termelésbe állítása. Ezen kívül megvalósul még a gyártáshoz szükséges 1 db öntőfejből, 1 db csokoládé temperálóból, 5 db hűtőalagútból, 13 db szemenkénti adagoló és csomagoló gépből, 1 db fűtött sziruptartályból és 1 db 400-as présből álló gépbeszerzés is. A késztermékek szállítását és raktározását 1 db targonca és 1 db kézi raklapemelő segíti majd.

A gépek beszerzésével az édesipari termékgyártás folyamata változatlan marad, de a kapacitás növekszik. A termékfejlesztéssel nemcsak a vállalkozás bevétele, de elismertsége is nő, hiszen a már jelenleg is széles termékpalettát további termékekkel színesíti új célcsoportokat bevonva a vásárlói körbe a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 262 412 914 forintos támogatást elnyert, 524 825 823 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. szeptember 1-én indult és várhatóan 2016. augusztus 31-én zárul.

OP