Folytatódik a borsodi mellékutak felújítása

operativprogram.hu
2013-08-02

Az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatják fel a rekonstrukcióra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel európai uniós forrásból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mellékúthálózat rekonstrukciójára – közölte Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója pénteken, miután ünnepélyesen felavatták az Edelény-Felsőzsolca összekötő út elkészült szakaszát.

Az Új Széchenyi Terv részeként összesen 5,9 kilométeren újították fel az Edelény-Felsőzsolca összekötő utat és 2,3 kilométeren az irotai bekötőutat, mintegy 1,13 milliárd forintból.

Az idén az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok részeként országosan több mint 660 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg több mint 87 milliárd forintnyi, az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatásból. Az országos programon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idén 8,68 milliárd forint támogatásból 86,6 kilométernyi út felújítására nyílt lehetősége a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek – ismertette a szakember.

Rámutatott: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei beruházások közül elsőként megvalósult két útszakasz biztonságosabbá vált, javult a szolgáltatási színvonal és az utazási idő is rövidült.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz azért, hogy az Új Széchenyi Terv keretében felújított útszakaszok hosszú távon is kiváló állapotban maradhassanak. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakaszok kiemelt figyelmet élveznek mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökségek és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által – jegyezte meg Szilvai József Attila.

Csabai Gyula, Boldva polgármestere (független) úgy fogalmazott, egy település életében mindig fontos egy-egy beruházás, de az utaknak különlegesen fontos szerepe van, ugyanis ezáltal lehet megközelíteni a vidéket. „Csak így fejlődhet a gazdaság, ezen belül a turizmus, és a helyi vállalkozások is csak így kapcsolódhatnak be az országos vérkeringésbe” – jegyezte meg.

MTI