Felújították a móri városközpontot

operativprogram.hu
2012-10-05

Átadták a 480 millió forintos uniós támogatással felújított móri városközpontot és a polgármesteri hivatalt.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a pénteki ünnepségen hangsúlyozta: a Fejér megyei Mór belvárosának látványa erősíti azt a meggyőződést, hogy minél előbb sikerül visszatalálni a vidék alapjaihoz, a helyi közösségek gyökereihez, annál hatékonyabban lehet kivédeni a világot megrengető gazdasági és pénzügyi válság hatásait, utórengéseit.

A vidékpolitika középpontjában az értékmegőrzés áll: a tájegységek szellemi és épített örökségének megóvása – mondta beszédében Budai Gyula. A móri önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretén belül 480 millió forintot nyert a belváros rekonstrukciójára, amelynek összköltsége 671 millió forint volt. A munkák tavasszal kezdődtek: a Szent István park közösségi térré alakult, játszóteret, dísztavat alakítottak ki.

A polgármesteri hivatalnak otthont adó 18. századi Luzsénszky-kastély homlokzata visszakapta egykori színeit, az épület fűtésrendszerét korszerűsítették, a tetőt és a nyílászárókat kicserélték. A Kapucinus téren járdák, utak, zöldfelületek újultak meg, valamint új parkolóhelyeket alakítottak ki.

MTI