Több mint száz fiatalkorú elhelyezését teszi lehetővé és 125 embernek biztosít munkahelyet az intézet.
Az egymilliárd forintos beruházás az ÚSZT keretében, teljes mértékben uniós támogatásból valósul meg.
A cég a fejlesztés eredményeként saját tulajdonú, 2900 négyzetméteres gyárépületbe költözhetett.
Az Új Széchenyi Terv 1,2 milliárd forintos forrásából, a jövő év végéig 7 kilométer hosszan épül ki zajvédő fal.
Szombathely önkormányzata több mint 900 millió forintot költ a felújításra.
Lukácsházán 20 új munkahelyet is létrehoz a gyógyszeriparban használt üvegtermékeket gyártó társaság.
A fejlesztés az ÚSZT keretében elnyert ötmilliárd forintos támogatásból valósul meg.

A cég az Új Széchenyi Terv 7,9 millió forintos támogatásával kifejlesztette munkaerő-piaci szolgáltatásaira irányuló minőségbiztosítási rendszerét.

A közel 183 millió forint összköltségű projekt során elektronikus fizetést biztosító, távolról felügyelhető automata fejlesztése történik.
A kétmilliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan még az idén elkészül.