A GÉMTECH Kft. tovább növelheti termelési kapacitásait
A vállalkozás az 1,004 milliárd forint összköltségű projektje során új gyártócsarnok építésével és eszközparkja fejlesztésével termelési kapacitását bővíti.
A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 499,69 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a GÉMTECH Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft.
A Gémtech Kft. termelési kapacitásainak bővítésében sikeresen veszi igénybe az Európai Unió forrásait. A korábbi intenzív fejlesztések nyomán megnövekedett megrendelés mennyiség további, nagy ütemű fejlesztéseket tesz szükségessé.
A 2016. évi fejlesztések egy újabb gyártócsarnokot, valamint új darukat és darupályákat, és egy új technológiával készült portálmaró berendezés beszerzését teszik lehetővé. Az új csarnok és új kapacitások, valamint a nagyobb számban kielégített megrendelések révén a cég folyamatosan fogja bővíteni az állományi létszámát az Észak-Alföld régióban, Szabolcs-Szatmár megyében.
A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 499 689 000 forintos támogatást elnyert, 1 004 400 000 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. október 14-én indult és várhatóan 2016. július 31-én zárul.
OP