Új raktárcsarnokokat épített Szécsényben az S.B. Trans & Spedition Kft.


A vállalkozás 342,75 millió forint összköltségű projektje során 2 db új csarnok épült a telephelyükön, mely plusz tároló kapacitást biztosít a cég számára.

Nyugat-Dunántúl

Eszközparkját fejleszti a REKARD

REKARD A Széchenyi 2020 pályázati felhívásán 193,37 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft.

Termelési kapacitását bővítette a REKARD

A cég az 511,32 millió forint összköltségű projektje során termelési kapacitását bővítette győri székhelyén új technológia bevezetésével és komplex eszközbeszerzéssel.

Foglalkoztatást növelő program valósult meg Győr-Moson-Sopron megyében

„TranzÉp2 – Hátrányos helyzetű emberek tranzitfoglalkoztatása az építőiparban” című projekt.

Közép-Dunántúl

Élvonalbeli technológia továbbfejlesztése indult a TOM-FERR Zrt-nél

A Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán 287,55 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Zrt.

SMART fejlesztéseket indított az AGC

A Széchenyi Terv Plusz program „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című felhívásán 399,91 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az AGC Glass Hungary Kft.

Élvonalbeli logisztikai fejlesztést indított a Port of Adony

A Széchenyi Terv Plusz keretében 317,36 millió forint feltételesen vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el az Adony Logisztikai Központ Kft.

Dél-Dunántúl

Rakodási kapacitását bővíti Pakson a Sygnus Kft.

A Széchenyi Terv Plusz program keretében 240,16 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a SYGNUS Kereskedelmi Kft.

Hazai beszállítókkal együtt fejlesztett a Samsonite

A 919,97 millió forint összköltségű projekt során keményfedeles bőrönd, fröccsöntött bőrönd alkatrészgyártó kapacitások bővítése, beszállítói készségek és versenyképesség fejlesztése történt új, hazai kkv-beszállítók integrációba vonásával.

Hazai beszállítókkal erősít a Samsonite

A Széchenyi 2020 pályázatán 811,49 millió forint uniós támogatást nyert el a SAMSONITE-HUNGÁRIA Bőrönd Kft. által vezetett konzorcium.

Közép-Magyarország

Öntési technológiáját modernizálta a V-Casting Kft.

A vállalat 568,06 millió forint összköltségű projektje során termelési kapacitását bővítette és hatékonyságát javította új, technológiai korszerűsítést eredményező eszközbeszerzésekkel, valamint talajra telepített napelemes rendszerrel.

Két új eljárással gyógyítanak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) németországi és csehországi tanulmányutak és eszközbeszerzések mellett nemzetközi együttműködésének tapasztalatai alapján két új, fejlett gyógyító eljárást (ECMO, MWA) vezetett be.

Krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegségek eltérő kórlefolyásának előrejelzéseit kutatják a Korányi vezetésével

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pályázati felhívásán 1,2 milliárd forint állami támogatást nyert el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont.

Észak-Magyarország

Továbbfejleszti lőrinci fióktelepét a Titán’94 Kft.

Széchenyi Terv Plusz A Széchenyi Terv Plusz program pályázati felhívásán 314,03 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Titán’94 Kft.

Átfogó fejlesztéssel teszi még megbízhatóbbá a hűtött áruk szállítását a Szemerey-Plus Zrt.

Tovább bővíti prémium szolgáltatásainak körét a kiemelt működési szegmensként hűtött áruk szállításával foglalkozó Szemerey-Plus Zrt.

Telephelyfejlesztés indult az S.B. Trans & Spedition Kft.-nél

A GINOP „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című pályázati felhívásán 239,2 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az S.B. Trans & Spedition Kft.

Észak-Alföld

Poszt operatív őrző és telemedicinális otthoni állapot megfigyelő rendszert fejlesztettek

A Széchenyi 2020 program „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című konstrukciója keretében 444,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az EN-CO Software Kft és három konzorciumi partnere, a Debreceni Egyetem, az MSB-Met Kft. és az Adware Research Kft.

Energetikai fejlesztés a Fémsystem Kft-nél

Európai uniós támogatásból megvalósult Nyíregyházán a Fémsystem Kft. gyártó üzemének épületenergetikai fejlesztése, napelemes rendszer telepítése.

Légijárművek fedélzeti védelmi rendszerét fejlesztették

A Specimpex Kft. 543,18 millió forint összköltségű projektje során helikopterek és repülőgépek komplex védelmi rendszerének kifejlesztése történt.

Dél-Alföld

Telephelyét fejlesztette a Nett Front Kft.

A mezőberényi cég a 383,83 millió forint összköltségű projektje során gyártástechnológiai eszközparkját fejlesztette és új csarnokot épített.

Új, innovatív szerelőcsarnokot épített a Komlódi Trans Kft.

A vállalkozás 173,04 millió forint összköltségű projektje során rakodódaruk beszerzése mellett innovatív szerviztechnológiát képviselő gépekkel felszerelt szerelőműhelyt épített.

Krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegségek eltérő kórlefolyásának előrejelzéseit kutatják a Korányi vezetésével

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pályázati felhívásán 1,2 milliárd forint állami támogatást nyert el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont.