Varsányban összefogással húzzák a falu szekerét

operativprogram.hu
2014. március 11.
Kézművesporta Varsány

„Él” egy falu Észak-Magyarországon, Nógrád megye dimbes-dombos lankái között.

Az évek óta csinosodó, egyre szerethetőbb és élhetőbb település a vidéki lét megőrzését tűzte ki képzeletbeli zászlajára.

Ennek érdekében minden olyan pályázati lehetőséget kihasználnak, melyek a helyiek életminőségének javítását, Varsány fejlődését eredményezik. Az önkormányzat és a civil szervezetek közreműködésével, az elmúlt három évben, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 100%-os intenzitású támogatásával projektek sorát valósították meg a településen.

A két legjelentősebb önkormányzati fejlesztés, 2012-ben és 2013-ban valósult meg: A „Vidéki örökség megőrzése” elnevezésű pályázatból épült meg a falu parkolója, és a helyi hívek legnagyobb örömére a templomkert felújítása is megtörtént.

Nem várhatott magára a Közösségi Ház korszerűsítése sem, hiszen az intézmény nem csupán megnevezésében, hanem a maga valóságában is sok-sok helyi és kistérségi program helyszíne. A varsányi Lepényfesztiválra és a Szent Mihály napi palóc búcsúra évente több ezer ember látogat. A „Közösségi célú fejlesztés” címet viselő pályázat, közel nettó 17 millió forintos támogatásban részesült.

A pályázati lehetőségekről természetesen a helyi, illetve varsányi székhelyű Nógrád megyei hatáskörrel rendelkező civil szervezetek sem maradtak le. Kiemelésre érdemes a Nógrád Turizmusáért Egyesület és a Nógrád Megyei Kézműves Műhely Egyesület. A két szervezet fontos alkotóeleme a civil szférának, ráadásul egységesen a hagyományőrzés, a megye értékeinek ápolása mentén működik. 2011-ben a „Turisztikai tevékenységek ösztönzése” elnevezésű pályázaton a helyi Kézművesporta kialakítására nyert támogatást a Nógrád Turizmusáért Egyesület. A régi parasztházat már korábban, 2008-ban vásárolta meg a civil szervezet: az épület lett a megyei falusi vendéglátók és a megyei kézműves egyesületek székhelye, valamint a kézművesek alkotóháza is. A portán két vendégszobát és két, különböző foglalkozásokra alkalmas műhelyt alakítottak ki. Az 50 fő befogadására alkalmas nyitott színben egy kemencét is felépítettek.

Ugyancsak a Nógrád Turizmusáért Egyesület sikeres pályázata keretében készült ötféle, úgynevezett INFO-MAP a „Turisztikai tevékenységek ösztönzése” pályázat keretében. A kiadványok tematikusan mutatják be az Ipoly-menti térség turisztikai látnivalóit, turisztikai útvonalait, fesztiváljait, kézműveseit és falusi vendéglátóit.

2012-ben a Nógrád Megyei Kézműves Műhely Egyesület támogatással valósíthatta meg a Nyitott Műhely Galériák rendezvénysorozatát. Az egyesületnek deklarált célja, hogy szűkebb és tágabb környezetében közelebb hozza egymáshoz a kézműves mestereket, és bemutatkozási, kiállítási lehetőséget biztosítson számukra. Ezekre alapozva a megyébe látogató turisták megismerkedhetnek a palóc hagyományokkal, az ősi mesterségek mai követőivel, s vihetik jó hírüket szerte az országban, vagy a határokon túlra is. Ennek a szellemiségnek a jegyében valósult meg a Nyitott Műhely Galériák projekt, melynek keretében több Ipoly-menti településen mutatkoztak be a kézműves mesterek.

MVH



EU Pályázati Portál