Új csarnokrésszel bővült az Energotest

operativprogram.hu
2013. május 9.

A kkv-k megerősítését szolgálják az uniós pénzek.

Az újraiparosítás lehet kiút a gazdasági válságból, ezért a kormány törekvése szerint a következő években az országnak jutó EU-s források 60 százalékát e célra fordítják majd – mondta Cséfalvay Zoltán csütörtökön Dunaharasztiban, az Energotest Kft. kibővített gyártócsarnokának átadásán.

A nemzetgazdasági tárca államtitkára kifejtette: az EU-s pénzek a 2014-2020 közötti ciklusban főként a kutatás-fejlesztést, a foglalkoztatást, a kis- és középvállalatok megerősödését szolgálják majd. Emlékeztetett arra, hogy az Európában átlagos 30 százalékkal szemben a hazai kis- és középvállalatok alig 13 százaléka képes saját fejlesztésre, holott ez a jövő útja.

Ilyen példaértékű vállalat a magyar tulajdonú Energotest Kft. amelynél a csarnokbővítés költségeit egyharmad arányban az Új Széchenyi Tervből fedezték. A cég sikerének alapja a saját mérnöki gárda tudása, kreativitása – mondta az államtitkár.

A 2000-ben alakult Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. elsősorban a számítástechnikán alapuló garázsipari berendezéseket gyárt – közölte Steigervald Attila, a társaság ügyvezető igazgatója. A száz főt foglalkoztató cég éves forgalma 1,5 milliárd forint, termékei 11 országba jutnak el.

A most átadott 1500 négyzetméteres új csarnokrész 250 millió forintból, az Új Széchenyi Terv mellett banki kölcsönből és saját forrásból épült fel.

Az üzemrész referenciaként szolgál, ugyanis olyan energiatakarékos megoldásokat alkalmaznak – hőszivattyú, napkollektor, napelem – amelyekkel az energiaköltségeinek több mint fele megtakarítható. A társaság ilyen berendezések felszerelésével, beüzemelésével bővíti profilját.

MTI