Új üzemcsarnokot adtak át a McHale Hungária szolnoki gyáregységében

operativprogram.hu
2014. április 2.

Az 5 ezer négyzetméteres létesítmény a cég gyártástechnológiai fejlesztésére hivatott.

A gyáregység a cég 936,5 millió forint összköltségű projektjének keretében készült el, az uniós támogatás mértéke 50 százalék volt.

A mostani beruházással világszínvonalú gyártástechnológia valósul meg az Alföld közepén, Szolnokon, és minden olyan fejlesztés, amely újabb munkahelyeket teremt, ipari kultúrát terjeszt, rendkívül fontos, hiszen általa a magyar vidék is erősödik – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ünnepségen.

A közel egymilliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 50 százalékban járult hozzá, ami jelzi, hogy a kormány elkötelezett az ipar fejlesztésében, a sikeres vállalkozások támogatásában – közölte a politikus.

Fazekas Sándor szólt arról is, hogy ezzel a fejlesztéssel és a McHale cég hazánkbeli működésével a kiváló ír-magyar kapcsolatok tovább erősödnek.

A vidékfejlesztési tárca vezetője kitért arra is, hogy a honi agrárium a történelmünkben egyedülálló módon az elmúlt négy évben 30 százalékkal tudta növelni a termelését. Ezzel együtt mozog a magyar mezőgépipar teljesítménye is, így tavaly 15 százalékkal nőtt a termelőeszközök kereskedelmi forgalma, az új gépek vásárlására pedig 17 százalékkal több pénzt költöttek. A kedvező folyamatok fenntartásáért a kormány tavaly 85 milliárd forint értékben hirdetett meg pályázatokat gépek, technológiai berendezések vásárlására – tette hozzá.

Padraic McHale tulajdonos elmondta: a bálázáshoz és a bálacsomagoláshoz szükséges gépek gyártására szakosodott ír családi vállalkozás 2004-ben vette meg a korábbi Mezőgép vállalat ingatlanjait. A piaci versenyben azóta 2010-ben sikerült elnyerniük az “Év vállalkozása” címet.

A McHale cégcsoport az öt világrész 47 országába szállítja termékeit, a fix- és változókamrás körbálázó gépeket. A szolnoki cég fejlődését mutatja, hogy 2005-ös 1,1 milliárd forintos árbevételét 2012-ben sikerült 9,02 milliárd forintra feltornázni. Az elkészült 5 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok több mint 160 munkahely stabilizálását, valamint 60 új közvetlen és 30 új közvetett munkahely létrehozását teszi lehetővé.

MTI



EU Pályázati Portál