Új telephelyen a Szoténypharma

operativprogram.hu
2014. június 12.
Új Széchenyi Terv

A 12,5 millió forint összköltségvetésű beruházásból a vállalkozás új, dunántúli fióktelephelyet hozott létre.

A Szoténypharma Szolgáltató és Tanácsadó Kft. több mint 5,6 millió forint vissza nem térítendő és ugyanennyi visszatérítendő támogatást nyert a „Mikrovállalkozások fejlesztése” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében.

A 2012-ben alakult cég elsődlegesen orvoslátogatói tevékenységet végez az ország több területén. Feladatkörébe tartozik piackutatások készítése a látogatásokról, marketing feladatok megvalósítása a területen, valamint gyógyszerekkel kapcsolatos study-k ismertetése.

A vállalkozás céljai között szerepelt a tevékenységeinek kiterjesztése az ország nyugati megyéire, orvosaira is. A cégvezetés ennek megoldása érdekében döntött arról, hogy egy új telephelyet alakít ki Somogy megyében.

A természetben Balatonlelle, Pipacs sor 25/B. című, 4997/A/1 helyrajzi szám alatti ingatlant a Szoténypharma Szolgáltató és Tanácsadó Kft. az Új Széchenyi Terv GOP-2.1.1-11/M „Mikrovállalkozások fejlesztése” című pályázati kiírásán elnyert 5 625 000 forintos támogatás segítségével tudta létrehozni.

A fejlesztés eredményeként megvalósult a cég célja az új fióktelephely kialakításával a gyógyszeripari marketing és promóciós célú tevékenység regionális jelenlétének fokozása érdekében.

A 12 500 000 forint összköltségvetésű ingatlan beruházás 2013. október 11-én kezdődött és 2013. október 29-én fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

OP