Új gyártóüzemet adtak át Kaposváron

operativprogram.hu
2013. július 12.

A Cabero Industrial Kft. a felépült üzemhez 629 millió forint uniós támogatást nyert el.

Átadták a Cabero Industrial Kft. új, 1,3 milliárd forintból megvalósult üzemét pénteken Kaposváron, az ipari hűtőberendezéseket és hőcserélőket gyártó német érdekeltségű vállalat a kaposvári keleti ipari parkban felépült üzemhez 629 millió forint uniós támogatást nyert el.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a gyár hivatalos átadása előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Cabero beruházása illeszkedik az iparfejlesztésre, valamint az uniós források megfelelő felhasználására vonatkozó kormányzati célkitűzésekhez. “Ha sok ilyen lehetőség nyílik számunkra, hogy támogassunk és együttműködjünk olyan, a gyártást Magyarországra hozó cégekkel, cégcsoportokkal, mint a Cabero, akkor céljainkat sokkal könnyebben, gyorsabban el fogjuk érni” – mondta.

A miniszter üdvözölte azt a támogatást, amelyet a helyi önkormányzat biztosított a beruházáshoz, és kiemelte: a jövőben az ilyen fejlesztéseknél nemcsak a kormányzati és az uniós források megléte fontos, hanem az is, hogy a befogadó hely, az adott önkormányzat is minden segítséget megadjon a gyártási kapacitást létesítő cégeknek.

A Cabero Industrial Kft. kaposvári üzeme kezdetben 70, öt éven belül pedig a tervek szerint 200 dolgozónak ad munkát.

Az elsősorban európai és a közel-keleti piacra szállító cég székhelye a Baranya megyei Mágocson van, ottani üzemében 1996 óta foglalkoznak klímatechnikai berendezések gyártásával.

A cég új gyártóbázisának alapkövét 2011 októberében tették le a kaposvári önkormányzat által több mint százmillió forint értékben közművesített ipari parkban. A hathektáros területen az előkészületek után múlt év áprilisában kezdődött el a tízezer négyzetméter alapterületű gyártóüzem építése, amit a későbbiekben további ötezer négyzetméterrel kívánnak bővíteni. A kft. 2012 évi nettó árbevétele 1,9 milliárd forint volt.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az átadáson újságíróknak kiemelte: nemcsak az itt élőknek, Magyarországnak is fontos ez a beruházás, mert a kormányzat elsősorban a termelő beruházások meglétét támogatja. Ez a beruházás is bizonyítéka ennek, hiszen több mint 600 millió forinttal támogatták az Új Széchenyi Terv forrásaiból – jegyezte meg.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere – emlékeztetve, hogy a gépiparnak korábban voltak tradíciói Kaposváron – ugyancsak fontosnak nevezte az új foglalkoztatási lehetőséget jelentő beruházást, mivel a város célja, hogy az évtized végére elérje az Európai Unió átlagos foglalkoztatási szintjét.

Az ipari park közművesítéséről szólva azt mondta: ezt azért tették, hogy megkönnyítsék az olyan vállalkozások Kaposvárra telepedését, amelyek sok száz kaposvári család megélhetését biztosítják.

“Örömmel hallottam a gyár tulajdonosától, hogy a következő év tavaszán építi a következő csarnokot, azt követően pedig egy újabbat” – mondta a polgármester, hozzátéve: ezzel az elkövetkező pár esztendőben minimum kétszáz család kaphat lehetőséget, hogy itt munkához juthasson.

MTI



EU Pályázati Portál