Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Fejlesztések Edelény, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Miskolc, Sajószentpéter, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros és Ózd településeken.

Telephelyfejlesztés a miskolci Star-Plusnál

2014. július 3.
Telephelyfejlesztés a miskolci Star-Plusnál Befejeződött a műanyag kerti bútorok és háztartási cikkek gyártására specializálódott cég egymilliárd forintos fejlesztése.

Logisztikai csarnok épül a diósgyőri kohászat területén

2014. július 2.
Logisztikai csarnok épül a diósgyőri kohászat területén Az egykori salakhányó, a halna helyén több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot épít az Európa-Center-Miskolc Kft.

Hídfelújítások kezdődtek öt megyében

2014. június 1.
Hídfelújítások kezdődtek öt megyében A kivitelezési munkák a tervek szerint 2014. november 15-ig valamennyi helyszínen befejeződnek.

Technológiai innováció a sátoraljaújhelyi Certa Kft-nél

2014. május 19.
Certa logo A projekt célja a megnövelt hozzáadott értékű, új generációs termékek gyártására szolgáló folyamatok optimalizálása volt.

Tízmilliárdos fejlesztés kezdődik a közoktatásban

2014. április 26.
Köznevelés az iskolában címmel indít fejlesztési programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Szikszói telephelyét fejlesztette a HELL ENERGY

2014. április 10.
A 251 millió forintos beruházással bővült a gyár kapacitása és új munkahelyeket teremtettek.

Új üzemcsarnokkal bővült a sárospataki csokoládégyár

2014. április 3.
üzemcsarnok A közel 361 millió forint összköltségű projekt során új csokoládégyártó gépsort is üzembe állítottak.

Járműipari K+F központ épült Borsodnádasdon

2014. március 27.
Járműipari K+F központ épült Borsodnádasdon A PLES Zrt. kutató-fejlesztő és nemzeti járműkerék-biztonsági mérő és tanúsító központot hozott létre.

Egészségügyi fejlesztések Borsodban

2014. március 23.
Egy miskolci kórházban egyebek mellett CT-t vásárolnak, Felsődobszán és Mályinkán az orvosi rendelőt újítják meg.

Biztos Kezdet Gyerekházat avattak Szikszón

2014. március 5.
Az intézmények feladata, hogy a gyermekek hozzáférjenek a szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokhoz.