Pékségfejlesztés Cegléden

operativprogram.hu
2013. május 2.

A Cigle Kft. a 10,6 millió forint értékű projektje során pékipari és informatikai eszközparkját bővítette.

A vállalkozás az Új Széchenyi Terv „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” című pályázati kiírásán nyert el 3,7 millió forint uniós támogatást.

A Cigle Kft. 1990-ben jött létre, majd a tulajdonosi struktúra néhány lépésben úgy alakult, hogy a vállalkozás családi kézbe került. A kezdetekben csak kenyértermeléssel foglalkoztak, majd a termékkínálatukat fokozatosan bővítették péksüteményekkel. Jelenleg 10 féle kenyeret és 30 féle péksüteményt termelnek. Létszámuk fokozatosan nőtt, a kezdeti 10 főről lépésről lépésre a jelenlegi 45 fő körüli létszámra fejlődött. 2 megváltozott munkaképességű munkatársuk van.

Ahhoz, hogy állni tudja a vállalkozás a fokozott piaci versenyt, az elöregedett géppark cserére, frissítésre szorult. A projekt során beszerzett – nyújtó, kelesztő, zsemleosztó, kiflisodró – gépek a cég termelési technológiájának alapelemeinek számítanak, így kiemelten fontos, hogy megbízhatóan, jó hatékonysággal termeljenek. A régi gépeknél fokozottan fennállt a meghibásodás esélye, gyakori volt a karbantartási feladat, melynek természetesen jelentős idő- és költségvonzata volt, továbbá termeléskiesést jelentett.

A vállalkozás a korábbi könyvelési, számlázási rendszerét 1995 óta használta, de a folyamatos frissítések ellenére is, egy nagyobb tudású, rugalmasabban bővíthető rendszerre volt szüksége. Hardverei is időről-időre frissültek, de átfogó számítástechnikai fejlesztés nem történt, így az új szoftverkörnyezethez tudásban illő, homogén hardverpark megteremtése volt a cél.

A fejlesztés eredményeként a Cigle Kft. termelése folyamatosabb lesz (kevesebb állásidővel), a termékek minősége homogénebbé válik. A modern gépek kevesebb energiával működnek majd, a termelés karbantartásigénye jelentősen csökken, amelyek összességében költségcsökkenést eredményeznek.

Az IT infrastruktúra megújítása pedig gyorsabb, pontosabb ügyfélkiszolgálást hoz, hiszen itt sem kell többé rendszerakadással, lassú adatáramlással számolni. A modern eszközök továbbá az azokat használó munkatársak számára is természetesen könnyebbséget, komfortfokozat emelkedést, azaz egészségesebb munkakörnyezetet jelentenek.

A 10 657 731 forint összköltségű technológiai fejlesztés 2012. március 8-án kezdődött és 2012. október 12-én fejeződött be.

OP


EU Pályázati Portál