Megújult a Királyhegyes-Makó összekötő út

operativprogram.hu
2013. július 26.

A mellékút 4 kilométeres szakaszának felújítása 488 millió forintba került.

Befejeződött a Királyhegyest Makóval összekötő mellékút 4 kilométeres szakaszának felújítása, az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósult beruházás mintegy 488 millió forintba került – közölte Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közlemény szerint a regionális operatív programok keretében országosan több mint 660 kilométernyi alsóbbrendű mellékút újul meg az idén, 87 milliárd forintból.

A Királyhegyest Makóval összekötő út felújított szakasza biztosítja egyebek mellett a Maros-parti város ipari parkjának megközelítését, a közlekedők ezen keresztül érik el az M43 autópályát is.

A beruházás elsődleges célja a burkolat megerősítése volt, emellett a kivitelező DME konzorcium kialakított egy körforgalmú csomópontot, és elkészült egy új autóbuszöböl is.

A tájékoztatás szerint az útszakasz átadásán Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, 2013 első felében országszerte közel 60 kilométernyi alsóbbrendű út teljes körű rekonstrukciója valósult meg, több mint 6,5 milliárd forint értékben. Jelenleg mintegy 400 kilométeren tart a kivitelezés, további 200 kilométeren a munka előkészítése. A kormány a közúthálózaton a megelőző időszakban bekövetkezett súlyos állapotromlás miatt nagyobb sebességre kapcsolt a felújításokban.

A politikus hangsúlyozta, a szakminisztérium ugyanakkor kiemelt feladatként kezeli a megkezdett fejlesztések továbbvitelét az országhatárig. A makói térség forgalmi helyzetét jelentősen javítja majd az M43 befejező, 23,1 kilométeres szakaszának megépítése. A nettó 46,5 milliárd forintos beruházás várhatóan a jövő év végéig elkészül – áll a közleményben.

MTI