Megkezdődik a nagykanizsai javítóintézet építése

operativprogram.hu
2014. február 16.

A kétmilliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan még az idén elkészül.

A város önkormányzatának közleményéből kiderül: az Új Széchenyi Terv keretében, a Debreceni Javítóintézet szakmai irányításával épül meg az intézmény, amely “jelentős mértékben segíti majd a magyarországi gyermekvédelmi munkát”.

Jelenleg az országban Debrecenben, Aszódon és Rákospalotán működik javítóintézet, a nagykanizsai várhatóan 2015 januárjától fogadja majd a fiatalokat. A 108 férőhelyes gyermekvédelmi intézmény 4885 négyzetméteren épül meg, és mintegy 130 embernek teremt munkalehetőséget.

A beruházás összköltsége 2 milliárd 250 millió forint, a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A munkaterületet szerdán átadták a kivitelezőnek – olvasható a közleményben.

Magyari László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Debreceni Javítóintézetének igazgatója, a nagykanizsai beruházás szakmai vezetője elmondta: nyílt közbeszerzési eljárás keretében a debreceni DH-Szerviz Kft. nyerte el a nagykanizsai intézet kivitelezési munkáira kiírt pályázatot. A cég az építészeti munkákat december 31-ig fejezi be, és várhatóan fél évvel később már a debreceni javítóintézet társintézményeként fog működni a nagykanizsai létesítmény.

A zalai javítóintézet építését tavaly márciusban Debrecenben jelentette be Halász János, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, megemlítve azt is, hogy a zöldmezős beruházással a nyugati országrészben is megvalósul az egyenlő esélyű hozzáférés az ellátáshoz. Mint kifejtette: az intézeti hálózat a gyermekvédelem speciális része, ahol az előzetes letartóztatásban lévő fiatalok javítóintézeti nevelést is kapnak.

A javító-nevelő intézet ellen Nagykanizsán 2011 óta több lakossági fórumon is tiltakoztak egyes városrészek lakói, akik több ezer aláírást gyűjtöttek össze az akkor még csak tervezett létesítmény miatt, mert az szerintük a közbiztonságot veszélyeztetné.

A lakossági fórumokon Nagykanizsa polgármestere, a város rendőrkapitánya, az Emmi szakembere és a debreceni javítóintézet igazgatója is azt vázolta fel, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett vagy a bíróság által javítóintézeti nevelésre ítélt 14-18 éves fiatalok és az őket látogató hozzátartozók miatt nincs veszélyben a közbiztonság. Cseresnyés Péter polgármester (Fidesz-KDNP) több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a beruházás munkahelyeket teremt Nagykanizsán, a város önkormányzata pedig tanulmányutat is szervezett az érdeklődőknek Debrecenbe, hogy meggyőződhessenek az ottani intézmény működési körülményeiről.

Magyari László ezzel kapcsolatban felidézte, hogy egyházi felekezetekkel is felvették a kapcsolatot, és azok is támogatják az intézmény megvalósítását. Hozzátette: a korábbi lakossági aggályok miatt a nagykanizsai javítóintézet helyszínét is úgy választották ki, hogy az már a lakott területet jelző táblán kívül, a legközelebbi lakóháztól is több mint 300 méterre található.

MTI



EU Pályázati Portál