Felavatták a felújított zalakarosi buszpályaudvart

operativprogram.hu
2014. január 20.

Nagykanizsát és Keszthelyt is érinti, a 650 millió forintos közlekedési program első elkészült eleme.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke az avatáson elmondta: az autóbusz- és vonatközlekedést is összehangoló térségi pályázat az Új Széchenyi Terv pályázatán, a nyugat-dunántúli regionális program keretéből nyert el 625 millió forintos támogatást.

A program részeként a zalakarosi buszpályaudvar felújítása mellett a környező településeken és Keszthely térségében buszöblöket és -várókat alakítanak ki, Nagykanizsán GPS-alapú tájékoztatási rendszert építenek ki, Keszthelyen pedig új buszpályaudvart építenek a vasútállomás korszerűsítésével összehangolva.

A politikus hangsúlyozta, hogy Zala megyében az aprófalvas településszerkezet és a kisvárosok miatt a közösségi közlekedésben az autóbusz a meghatározó, de több helyen lehetőség van a vonatközlekedéssel összekapcsolni. Emlékeztetett arra is, hogy a mostani projekt több év óta húzódik, számos nehézség akadályozta a munkák megkezdését, de szükség van a közlekedési rendszerek korszerűsítésére.

Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 1928-ban kísérletképpen indult el az első autóbuszjárat a mai fürdővárosból, és 1930-tól rendszeres a buszközlekedés. Kezdetben naponta két járat kötötte össze más településekkel, ma már naponta 85 járat érinti a várost, s átlagosan 600-700 utas érkezik vagy indul.

Szólt arról is, hogy a turizmus miatt kizárólag komplex és minőségi szolgáltatásokkal lehet újabb vendégeket megnyerni.

A zalakarosi buszpályaudvar az 1970-es évek közepén épült, azóta csupán egyszer festették ki. Most nemcsak a burkolatokat és az építményeket korszerűsítették, hanem kerékpártárolókat is kialakítottak, s a térségben a buszmegállók felújításával folytatódik a közlekedési beruházás.

MTI