Dél-Dunántúli telephelyfejlesztési projektek

operativprogram.hu
2013. április 22.

Huszonegy cég kap összesen 810 millió forint támogatást a DDOP forrásaiból.

Az Új Széchenyi Terv telephely-fejlesztési pályázatainak meghirdetésekor 480 millió forintos keret állt rendelkezésre, a pályázók forrásigénye azonban meghaladta a kétmilliárd forintot – írta múlt hét csütörtöki közleményében a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázható összeget ezért 810 millió forintra emelte.

A 40-60 százalékos támogatást Baranya megyéből tíz, Somogyból hét, Tolnából négy cég nyerte el – közölte a DDRFÜ.

A nyertes pályázók között hat a kereskedelem, szolgáltatás területén működik; Szekszárdon egy autókereskedés, Sásdon papír-nagykereskedés, Komlón egy textiláru-kereskedés kapott támogatást.

A termelő vállalkozások között Tabon, Balatonlellén, Bátaszéken, Szigetváron és Mohácson öt fémipari cég fejleszti a telephelyét, valamint egy-egy komlói, illetve kaposvári faipari vállalkozás jutott támogatáshoz. Építőipari cégek Kaposváron, Mágocson, Pellérden és Pakson hajthatnak végre fejlesztést a megítélt támogatás révén.

Marcaliban gumi-újrahasznosító, Tolnán pelletgyártó, Iharosberényben komposztgyártó üzem szerepel a nyertesek között.

A regionális ügynökség közlése szerint a most nem támogatott pályázók tartaléklistára kerültek, forrásbővítés esetén pályázatukat később pozitívan bírálhatják el.

MTI