Bólyi telephelyét bővíti a Mediterrán

operativprogram.hu
2013. július 24.

Főként épületek felújításához új könnyített tetőcserép gyártásába kezd a cég.

Gódi Attila, a beton tetőcserepek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó társaság ügyvezetője elmondta: a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert 252 millió forinttal együtt mintegy 504 millió forintot költ bólyi telephelye bővítésére és az új termék gyártásához szükséges műszaki háttér megteremtésére.

Az ügyvezető hozzátette, hogy a próbagyártást követően 2014 elejétől kapható új tetőcserép ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik majd, mint a cég jelenlegi termékei, súlya azonban 10-15 százalékkal könnyebb lesz. Ez alkalmassá teszi arra, hogy kisebb teherbírású, régebbi tetőszerkezeteket is fedjenek vele.

“Tendencia, hogy ha kevesebb új ház épül, a családok nagyobb hangsúlyt fektetnek a szülői, nagyszülői ingatlanok felújítására. A Mediterrán Magyarország ezt a szegmenst szeretné megcélozni az új tetőcseréppel” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a vállalat évi “néhány millió” könnyített tetőcserép előállítását tervezi, a darabszám a termék fogadtatásától, a piaci igényektől függ.

Gódi Attila utalt rá: a Mediterrán Magyarország vállalatot Mészáros Vilmos 1984-ben alapította a Baranya megyei Bólyban, a cég 1997-től kft. formában működik. Az öt társaságból álló, 200 embert foglalkoztató, magyar tulajdonú Mediterrán cégcsoportnak Bólyban, Kunszentmiklóson és a szlovákiai Farkasdon van termelőüzeme, Kolozsváron, Eszéken és Szabadkán további telephelyeket tart fenn.

A Mediterrán mintegy 30 millió tetőcserepet gyárt évente, termékeit nyolc országban értékesíti. Szlovákiában piacvezető, Magyarországon a részesedése megközelíti a 40 százalékot. A társaság fejlesztésekre az idén mintegy 700 millió forintot fordított.

A cégcsoport 2011-ben 6,1 milliárd forint árbevételt és 232,7 millió forint nyereséget, 2012-ben 6,1 milliárd forint árbevételt és 196,9 millió forint nyereséget ért el.

Ebből a Mediterrán Magyarország Kft. bevétele 2011-ben 3,1 milliárdot, nyeresége 126 milliót, 2012-es bevétele 3,2 milliárdot, az évi nyeresége 106 milliót tett ki.

Az idei terv a cégcsoport szintjén 6,2 milliárd forint bevétel és 200 millió forint nyereség.

MTI