A Balaton-Coop technológiai fejlesztése

operativprogram.hu
2012. november 26.

A közel 50 millió Ft összköltségvetésű beruházásból bolti, hűtött elektronikus gépek beszerzésére került sor 2012-ben Siófokon.

A BALATON-COOP Kereskedelmi Zrt. közel 20 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.

A Zrt. határozatlan időtartamra létrehozott, élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó társaság, mely tevékenységét Somogy megye területén, Siófok városában és hat környező településen végzi. Az 1999-ben alakult társaság 100%-ban magyar tulajdonú, egyik alapítója és fő tulajdonosa a Siófok és Vidéke ÁFÉSZ.

A bolti kiskereskedelmi tevékenységből származó árbevétel a társaság bevételi struktúrájában meghatározó, melynek nagyságrendjéből az élelmiszer termékek ellenértéke a domináns. A vállalkozás piaci pozíciójának megőrzését – betelepült multinacionális versenytársak mellett – folyamatos műszaki fejlesztéssel, árukínálat bővítésével és az alkalmazottak képzésével kívánja elérni. E célkitűzés megvalósítása érdekében a cég Siófokon és a környező településeken meglévő üzleteit felújította, bővítette eladóterületüket, növelte árukínálatukat.

A vállalkozás legnagyobb értékű, Siófokon elhelyezkedő ingatlanainak (Sió Áruház, Sörbár étterem, Sütőüzem) felújítása nem lett volna gazdaságos, az önálló fejlesztésnek a tőkehiány miatt nem volt realitása. Több éves tárgyalás eredményeként a társaság résztulajdonosa lett a városközpontban felépült bevásárló központnak. Ezen épületkomplexumon belül a Zrt. saját tulajdonába kerülő területen élelmiszer üzletet üzemeltet. A szupermarket eszközeinek megvásárlására, informatikai fejlesztésre, bolti berendezések vásárlására mintegy 100 millió Ft-ot fordított.

A Balaton-Coop Zrt. az ABC üzletben bevezetésre került bolti irányítási és informatikai rendszerre, valamint hűtött kereskedelmi bútorokkal való berendezéséhez igényelt és nyert vissza nem térítendő támogatást. Az ABC üzemeltetésével a Zrt. 28 új munkahelyet teremtett, a társaság az üzletet hazai üzletlánc részeként üzemelteti.

A projekt hozzájárult a vállalkozás versenyképességének növeléséhez, piaci pozíciójának erősítéséhez, valamint a foglalkoztatottság növeléséhez is a térségben. A fejlesztés 2011. augusztus 30-án kezdődött és 2012. június 14-én zárult.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

OP


EU Pályázati Portál